Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának Figyelő Bizottsága

Hadkötelezettség

Csapody Tamás véleménye a sorkatonaságról

2011. december 16. - HEL

Csapody Tamás, jogász-szociológus. Az Alba Kör és a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának tagjaként a kilencvenes években a sorkötelezettség eltörléséért küzdött.

Az általános hadkötelezettség 2004-ben úgy szűnt meg, hogy nem szűnt meg. A tényleges sorkatonai szolgálat szűnt meg ennek összes vonzatával együtt, így az adatszolgáltatási és egészségügyi vizsgálaton, valamint a sorozáson történő megjelenési kötelezettséggel együtt. Ez a mindennapok gyakorlatában és a köznyelvben - nagyon helyesen - úgy jelent meg, hogy végre nem kell katonai szolgálatot teljesíteni. A rendszerváltozást követő közel másfél évtizedes huzavona után azonban a katonai lobbi és a ma is politizálók többsége kizárólag úgy tudta ezt elfogadni, hogy beépítette a rendszerbe a megelőző védelmi helyzet fogalmát, amikor is a sorkötelezettség azonnal visszaállítható. Úgy gondolom, hogy egy felelős kormányzat esetében, valós háborús fenyegetettség időszakában ez a jogi és biztonsági korlát reálisnak tekinthető.

Alapvető alkotmányjogi, emberi jogi különbség van azonban a 2004-es és a 2011-es szabályozás között. 2004 és 2011 között, az új alkotmány elfogadásáig létezett a lelkiismereti okból vállalható polgári szolgálat intézménye. Ezt, a rendszerváltozás által lehetővé tett lelkiismereti- és vallásszabadság körébe tartozó alapvető emberi jogot a jelenlegi kormány megszüntette, az ellenzék pedig tudomásul vette. A gyenge civil tiltakozásokat pedig a kormány lesöpörte az asztalról.

A hétfőn megszavazott törvény mindezek miatt, tág értelemben egyértelműen mutatja a társadalom militarizációját, egy alapjog újabb figyelmen kívül hagyását, és a sorkötelezettség visszaállítása iránt érzett nosztalgián túlmenően, annak alapelemeinek a visszaállítását. Konkrétan sért minden olyan magyar állampolgárt, akik lelkiismereti és/vagy vallási okból nem akarnak semmilyen formában sem békeidőben, sem megelőző védelmi helyzetben, sem háború esetén a katonai gépezet része lenni. Számukra - a kormány által mondottakkal szemben - semmilyen valós alternatíva nincsen, hiszen a fegyvertelen katonai szolgálat nem az.
Népszava online

A bejegyzés trackback címe:

https://he-liga.blog.hu/api/trackback/id/tr193468317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HEL Blog · http://he-liga.blog.hu 2012.04.24. 09:50:42

Régiúj tantárgy: a militarizmus

Egyre több minden marad meg a régi jó dolgokból. Megint egy pártállami múltat idéző hagyomány elevenedik fel a középiskoláknak tantervileg most frissiben előírt katonai alapismeretek tantárgy bevezetésével.

magyarinfo.blog.hu/2012/04/24/regiuj_tantargy_a_militarizmus#comment-form