Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának Figyelő Bizottsága

önkéntes katonaság

önkéntes katonaság

Figyelünk és ha kell cselekszünk is

2023. március 31. - hetu.robi

Jó tudni, ha esetleg valakik megint sorozáson törnék a kobakjukat:

 

hel.jpeg

 

 

Katonának Csak Önkéntesen

lego_katona_uj.jpg

2004; „c) A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája egy Figyelő Bizottságot hoz létre, amely gondoskodik a HEL tevékenységének újraélesztéséről abban az esetben, ha az állam honvédelem címén ismét szolgálatot vagy kiképzést követelne polgáraitól. A Figyelő Bizottság tagjai: Farkas Henrik, Fülöp István, Iván Gábor, Kovács Gyula, Márton Róbert, Simonyi Gyula és Vida István.”

 Az életünk, a technika és a szokásaink változásai miatt ma már nehezen tudják értékelni az akkor elért eredményeket és erős közömbösség és visszarendeződési folyamat is elindult. Szókarate, politikai  manipulatív befolyásoló eszköz lett a "harc" és a "háború". Az egy közös cél, a kényszerített sorozás és katonásdi megszüntetése akkor összefogásra késztetett sokakat, ami már ma teljesen más. Kiégett és kiüresedett dolog lett.  Így a központi honlap a hel pont hu fenntartása és aktualizálása is értelmetlenné vált. A volt elnökünk - Farkas Henrik (1942-2005)-  is elhalálozott. Sok mindenben más helyre került a figyelem és a fontosság a társadalmunkban. A 2022-es ukrán - orosz katonai fegyveres konfliktus miatt esetleg még is fontos lehet, hogy a Figyelő Bizottsági tagok egy része folyamatosan betölti vállalt feladatát és figyel és adott esetben készek vagyunk újraéleszteni a mozgalmunkat, bár azt már kissé más formában kellene megtenni. Letettünk számos csatlakozási és egymásra találási pontot, hiszen a régi telefonszámok, e-mailcímek és más elérhetőségek is megváltoztak. Megváltoztak a kommunikációs és hírközlési források is.

Önkéntesség! Mert nem leszünk játékszerek! Minden kötelező ellen, de főként a kötelező katonai szolgálat ellen.

Elődszervezetünk a működését 2004.11.13-án felfüggesztett Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája pártoktól független civil mozgalom. Kizárólagos célja a hadkötelezettség, a sorkatonai szolgálat, a kényszersorozás mielőbbi felszámolása volt. A politikai nyomásgyakorlás törvényes eszközeit felhasználva sürgette a cél elérését, az emberi jogokat súlyosan sértő, elavult intézmény megszüntetését.
HEL 2004 november 13-i közgyűlése megállapította, hogy a HEL lényegében elérte célját és felfüggesztette a működését. Alakult egy Figyelő Bizottság, ami újraindíthatja a HEL működését, amennyiben arra szükség mutatkozik.
A világ változásai miatt külön válunk a Hel-től, de előd és rész szervezetünknek tekintjük. A HEL célját továbbvisszük, de kibővítettük tevékenységünket és nevet és logót is cserélünk. Akik továbbra is csak a HEL-ben kívánnak tevékenykedni, azok céljait, tevékenységét támogatjuk, de mi már annál többet akarunk elérni.
 

Önkéntes Katonai Szolgálat 2021

2021_katona.jpg

Mint a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája Figyelő Bizottságának a tagja és ezen blog adminja azt kell írnom hogy a kötelező sorozásnál ez mindenképpen jobb és az is inkább jó, mint rossz, hogy lehetőséget ad a próbára. Nem egyből alá kell írni X év kötelezettséget. Az Önkéntes Katonai Szolgálattal tehát nekünk nincs gondunk, sőt csak így tovább és hasonlóan, vagy még ennél is jobban. Ilyen téren, akár közszereplést is vállalok a Magyar Honvédséggel közösen, mert ezt az irányt támogatjuk, mert alapelveinkkel megegyező. 

Mottó: A katonáknak az a kötelessége elsődlegesen, hogy eleve megelőzzék, hogy szükség legyen fegyveres konfliktusra, amikor lőni is kell már.

Közhivatalnokból katona

 

 

katona_kozhivatalnok2.JPG

A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája Figyelő Bizottsága a kormány jelenlegi intézkedését korrektnek és szükségesnek tarja. Nem látunk benne semmiféle kivetni valót, sőt inkább ez előre mutató. Hiszen ez nem egy kényszer, hanem egy felajánlott lehetőség, amit bárki szabadon elutasíthat. Tehát önkéntes alapú és csak plusz dologban részesül az aki vállalja.

 

Csak Önkéntesen

2012. november 27. - HEL

Minden olyan dolog, ami normál esetben önkéntes alapú, az is legyen. Lelkiismerete és erkölcsi normái ellenére senkire se lehessen hatalom eszközeivel bármit is rákényszeríteni. Tagjaink és szimpatizánsaink világnézeti erkölcsi normái tiltják a kötelező fegyveres, vagy fegyvermentes, de egyenruhás és parancsuralmi katonai és polgári védelmi szolgálatot. Tagjaink és szimpatizánsaink világnézeti erkölcsi normái tiltják a kötelező bárminemű tevékenységet és adatszolgáltatást, mint például; népszámlálás, választási előjegyzés, választáson való részvét... stb

Önkéntesen.jpg

 

Elődszervezetünk a működését 2004.11.13. - 2011.08.11. között felfüggesztett Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája pártoktól független civil mozgalom. Kizárólagos célja a hadkötelezettség, a sorkatonai szolgálat, a kényszersorozás mielőbbi felszámolása volt. A politikai nyomásgyakorlás törvényes eszközeit felhasználva sürgette a cél elérését, az emberi jogokat súlyosan sértő, elavult intézmény megszüntetését.


HEL 2004 november 13-i közgyűlése megállapította, hogy a HEL lényegében elérte célját és felfüggesztette a működését. Alakult egy Figyelő Bizottság, ami újraindíthatja a HEL működését, amennyiben arra szükség mutatkozik.

A világ változásai miatt külön válunk a HEL-től, de előd és rész szervezetünknek tekintjük. A HEL célját továbbvisszük, de kibővítettük tevékenységünket és nevet és logót is cserélünk. Akik továbbra is csak a HEL-ben kívánnak tevékenykedni, azok céljait, tevékenységét támogatjuk, de mi már annál többet akarunk elérni.

Hadkötelezettség ellen, vagy inkább az Önkéntességért?

2012. augusztus 06. - HEL

Egy éve igyekszem az egykori Hadkötelezettséget Ellenzők Ligáját újraéleszteni és az eltelt évben bebizonyosodott, hogy ezt a régi alapokon a régi névvel és régi mentalitással nem fog menni. Tevékenységünk sokkal szélesebb körű is lehetne, hiszen sok mindent próbálnak a politikusok kötelezővé tenni. Népszámlálás, katasztrófa védelem, katonai szolgálat, országgyűlési választások, hit és erkölcsoktatás stb. Mit tegyünk szerintetek? Akartok-e játékszerek lenni, vagy inkább tesztek ellene?

lego_katona2.jpg

Lehetőségek:

  1. Maradjon a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája név és alapok.
  2. Teljesebb körűen képviseljük az önkéntességet
  3. Maradjon meg a HEL és párhuzamosan egy új önkéntesség alapú szervezet
  4. A HEL archiválása és új önkéntesség védő szervezet, új alapokon

Az álláspontját és a véleményét itt a blogunkon és facebook oldalunkontt is leírhatja mindenki.

Iván Gábor IGe

Újraindítjuk működésünket

2011. december 16. - HEL

A "nem lesz hadkötelezettség" nyilatkozatok egyszerűen félrevezetőek és nem valósak, amelyeket a "... a hadköteles nyilvántartás vezetése..." 2011. december 05-én elfogadott törvénnyel kapcsolatos magyarázatok próbálnak sulykolni. Hadkötelezettség már több mint 100 éve, egészen pontosan 1868-tól folytonosan van hazánkban. 2005-től napjainkig csak a békeidőben való sorozás és sorkatonai szolgálat lett felfüggesztve. A régebben megfogalmazott célt, a csak és kizárólagos szerződéses és önkéntes hadsereg és katonaság létezése hazánkban, a választott parlamenti politikusaink többsége feladta és a visszarendeződés irányába mozdultak el.

"A hadkötelezettség ötletét egy olyan párt hozta elő, amely annak idején ellenzékben még arról beszélt, hogy a jövőben soha, egyetlen magyar fiatal sem kaphat sorkatonai behívót, mert a jövő a szerződéses hivatásos katonáé."  forrás

A 2012-én hatályba lépő új alkotmány és új honvédelmi törvény értelmében megszűnik a polgári szolgálat lehetősége is és adott - igen tág - körülmények között megint életbe lép a kényszerített sorkötelezettség. Az új alkotmányba csak aktivistáink küzdelme miatt került be az utolsó pillanatban a fegyvermentes szolgálat lehetősége. Ezt eleve ki kívánták belőle hagyni. A fegyvermentes, de katonai rendszerben teljesített szolgálat teljes kiszolgáltatottságot teremt. A katonai munkaszolgálat történelme eléggé elrettentő példa erre. Tehát van megint miért küzdenünk.

A hadkötelezettség eltörlése közös céljából világnézetre, pártállásra, pacifizmusra, vagy éppen katonai hivatásra, és minden más hasonló dolgokra való tekintet nélkül bárki csatlakozhat hozzánk, vagy kinyilváníthatja külső támogatását.

Az emberölésmentes élethez való alapvető jogot kellene rögzíteni az Alkotmányban és a törvényeinkben és a hadsereg önkéntességét. Lelkiismerete, akarata, meggyőződése ellenére senkit se lehessen emberölésre kötelezni, vagy olyan helyzetbe hozni, ahol ez a lehetőség közvetve, vagy közvetlenül is fennállhat. A haza védelme csak meggyőződéses emberekkel lehetséges. Kényszerítettekkel nem.

A katonásdi ma már egy külön profi szakma, ami komoly felkészültséget igényel. Amatőröknek amúgy sem való. A katonai rendszerben teljesíthető fegyvermentes munkaszolgálat pedig teljes mértékben kimeríti az ideiglenes, de akár végleges rabszolgasors gyakorlatilag minden kritériumát.

Utóirat: Mint már látni lehetett a helyzet valamelyest normalizálódott és a HEL Figyelő Bizottságának a jelentős többsége nem érezte az újra indítás szükségességét, így az el is maradt.

Csapody Tamás véleménye a sorkatonaságról

2011. december 16. - HEL

Csapody Tamás, jogász-szociológus. Az Alba Kör és a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának tagjaként a kilencvenes években a sorkötelezettség eltörléséért küzdött.

Az általános hadkötelezettség 2004-ben úgy szűnt meg, hogy nem szűnt meg. A tényleges sorkatonai szolgálat szűnt meg ennek összes vonzatával együtt, így az adatszolgáltatási és egészségügyi vizsgálaton, valamint a sorozáson történő megjelenési kötelezettséggel együtt. Ez a mindennapok gyakorlatában és a köznyelvben - nagyon helyesen - úgy jelent meg, hogy végre nem kell katonai szolgálatot teljesíteni. A rendszerváltozást követő közel másfél évtizedes huzavona után azonban a katonai lobbi és a ma is politizálók többsége kizárólag úgy tudta ezt elfogadni, hogy beépítette a rendszerbe a megelőző védelmi helyzet fogalmát, amikor is a sorkötelezettség azonnal visszaállítható. Úgy gondolom, hogy egy felelős kormányzat esetében, valós háborús fenyegetettség időszakában ez a jogi és biztonsági korlát reálisnak tekinthető.

Alapvető alkotmányjogi, emberi jogi különbség van azonban a 2004-es és a 2011-es szabályozás között. 2004 és 2011 között, az új alkotmány elfogadásáig létezett a lelkiismereti okból vállalható polgári szolgálat intézménye. Ezt, a rendszerváltozás által lehetővé tett lelkiismereti- és vallásszabadság körébe tartozó alapvető emberi jogot a jelenlegi kormány megszüntette, az ellenzék pedig tudomásul vette. A gyenge civil tiltakozásokat pedig a kormány lesöpörte az asztalról.

A hétfőn megszavazott törvény mindezek miatt, tág értelemben egyértelműen mutatja a társadalom militarizációját, egy alapjog újabb figyelmen kívül hagyását, és a sorkötelezettség visszaállítása iránt érzett nosztalgián túlmenően, annak alapelemeinek a visszaállítását. Konkrétan sért minden olyan magyar állampolgárt, akik lelkiismereti és/vagy vallási okból nem akarnak semmilyen formában sem békeidőben, sem megelőző védelmi helyzetben, sem háború esetén a katonai gépezet része lenni. Számukra - a kormány által mondottakkal szemben - semmilyen valós alternatíva nincsen, hiszen a fegyvertelen katonai szolgálat nem az.
Népszava online

Hadkötelezettség nem más, mint rabszolgaság

2011. december 14. - HEL

Hadkötelezettség mint a modern állami rabszolgaság. Rabszolgák legyünk, vagy szabadok. Ez a kérdés a jövőben, válasszatok! Részlet Farkas Henrik (1942-2005) a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának egykori elnöke, a "Hadkötelezettségről elkötelezetten" előadásából.  2000 április 14               

A kötelező katonai szolgálat az emberi jogok széles skálájának folyamatos és súlyos megsértésével jár. Szinte nincs olyan emberi jog, ami ne sérülne. Az emberi jogoknak ilyen mértékű, tömegekre kiterjedő megsértése a modern polgári államokban az élet egyetlen más területén sem képzelhető el. Radikálisan fogalmazva: a hadkötelezettség a modern állami rabszolgaság intézménye. Ezt a radikális megfogalmazást sokan durvának tartják, elutasítják. Ám ha belegondolunk, hogy ez az intézmény az állampolgár életének szinte minden részletét szigorúan szabályozza, előírja, hogy mit és mikor egyen, hogyan öltözködjön, kinek és hogyan köszönjön, kinek engedelmeskedjen, kivel és hol lakjon egy szobában, és olyan esküre kötelezi, amelyben még a saját életének feláldozását is vállalja - nos, akkor nem tagadható, hogy a rabszolgasággal való analógiának van alapja.

Nem véletlen, hogy olyan sok kiemelkedő értelmiségi ellenzi a hadkötelezettséget. Azzal, hogy az egyéniségükre büszke, az egyenruhától egyébként is irtózó személyeket a hadseregbe bevonultattak és ott megaláztak, a sorkatonaság intézménye számos esküdt ellenséget szerzett magának.

 

Hadkötelezettséget Ellenzők Köre a Facebookon

2011. augusztus 13. - HEL

A HEL utódszervezeteként induló Hadkötelezettséget Ellenzők Köre a Facebookon indult el.

"A 2012-én hatályba lépő új alkotmány és új honvédelmi törvény értelmében megszűnik a polgári szolgálat lehetősége és igen tág körülmények között megint életbe lép a kényszerített hadkötelezettség. Az ilyen esetekre gondolva a LIGA záróközleményében tett óvintézkedése lép most érvényre, amely alapján a Figyelő Bizottság egyik tagja, Iván Gábor kezdi meg az újraélesztést." Szlogen: NEM LESZÜNK JÁTÉKSZEREK!

A Facebook csoport itt található, a csatlakozás a Facebookon lehetséges.

utóirat: A közösségi oldalt az indító jogosultságaival együtt 2011. december 5-e után néhány nappal megszüntették, amikor ugrásszerűen növekedni kezdett a csatlakozók száma.

A KDNP: kell a Nemzetőrség

2010. március 20. - HEL

KDNP oldaláról.

Nemzetvédelem
...

A professzionális magyar honvédség megteremtése, a nem elégíti ki a katasztrófa helyzetek elhárításának, illetve a területvédelem alapvető funkcióinak követelményeit. Ezért szükségesnek tartjuk és támogatjuk a magyar hagyományokon alapuló Nemzetőrség létrehozását. A katonai pálya az utóbbi évtizedekben jelentősen veszített presztízséből. Fontosnak tartjuk, hogy hosszabb távon újra rang legyen hivatásos katonaként hazánkat szolgálni.

...

A "magyar hagyományokon" alapuló Nemzetőrség jelenthet sorozott és önkéntes alapú sereget is (lásd Wikipédia). Az, hogy a KDNP értelmezésében melyik változatról van szó, kérdéses, hiszen Simicskó István korábban már sokszor igyekezett átmenteni a sorkatonaságot egy új Nemzetőrségbe.

A katonai pálya és a hivatásos katonaság iránti aggodalom szintén nyitottá teszi a kérdést, hogy mik a konzervatív párt elképzelései a sorkötelesség visszaállításával kapcsolatosan.

Azt nem szabad elfelejteni, hogy eddig a Fidesz a KDNP kezébe adta a honvédelmi kérdéseket.

A Fidesz programja

2010. március 20. - HEL

A Fidesz programját a mitigernek.hu oldalon keresztül sikerült megtalálni [PDF].

A PDF fájlban végzett szöveges keresés nem ad találatot a sorozás, sorozni, hadköteles, honvédelem, katona szavakra. A hadsereg szóra más kontextusban lehet rátalálni a programban.

A tartalomjegyzék sem utal arra, hogy a program tárgyalná a honvédelem kérdését.

A Jobbik programjából

2010. március 12. - HEL

Ma rövid szemelvényt közlünk a Jobbik programjából.

A honlapunkon is megtalálható hosszabb idézetből két kiemelés:

"A Jobbik viszont feladatának tekinti, hogy a magyar ifjúság minél szélesebb köre juthasson hozzá azokhoz a honvédelmi alapismeretekhez, amelyek révén adott esetben a hazáját, szeretteit vagy saját magát meg tudja védeni."

illetve

"Illetménnyel, egyéb juttatásokkal s a Honvédelmi törvény korszerű átalakításával újra vonzóvá tesszük a katonai életpályát a fiatalok számára"

Juthasson... juttatásokkal... vonzóvá.

Remélhetőleg így is marad. A finanszírozás résznél sem szerepel az, hogy 'bérköltségek kiváltása ingyenmunkával'.

A másik érdekesség a Magyar Gárda, amely Simicskó István Nemzeti Gárdájára emlékeztet. A leírás nem utal arra, hogy kötelező lenne-e benne részt venni. (Államilag felállítunk egy tartalékos erőt, a Magyar Nemzeti Gárdát, amely alkalmas a hadsereg folyamatos támogatására és az utánpótlás biztosítására, valamint a hátország fontos objektumainak védelmére.)

Simicskó a Népszava tolmácsolásában

2010. március 10. - HEL

Mai HEL sajtószemle-bejegyzés.

"A Fidesz-KDNP politikusa viszont határozottan állította, hogy nem a hivatásos katonák létszámát kellene növelni, és nem is a sorkatonaságot visszaállítani, hanem a NATO-tagországokban is honos önkéntes tartalékos rendszert kellene megfelelően kiépíteni."

A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, így feltehető, hogy ha Simicskó nyilatkozata akár nyomokban is utalást tartalmazott volna a sorkatonaság visszaállítására vonatkozóan, az kiemelt szerepet kapott volna a beszámolóban.

Pozitív, hogy a katonaság körül felvetett fiskális problémákra (egyelőre) nem jelent meg megoldási lehetőségként a munkabér kifizetése helyetti sorozás.

Ettől függetlenül nem szabad elfelejteni azt, hogy a sorkatonaság eltörléséhez szükséges 2004-es "törvény-, illetve alkotmánymódosítást a Fidesz-KDNP első alkalommal - októberben - még elutasította, ám novemberben már igennel szavaztak. Nem akarták, hogy a szocialisták bűnbakot csináljanak az ellenzékből a fiatalok elől - hangzott a véleményváltozást magyarázó indoklásuk".

Elindult az új weboldal

2009. április 25. - HEL

Útjára bocsátottuk a HEL megújuló weboldalát. A www.hel.hu oldalon jelenleg a 2004-es és újabb sajtófigyelés és sajtóközlemények, valamint további anyagaink egy része található meg.

A hel.hu domaint, mely 2004-ig a HEL birtokában volt, Pesthy László bocsátotta ismét rendelkezésünkre. Azt megelőzően a HEL részben a C3 Alapítvány jóvoltából jelent meg az interneten. Támogatásukat ezúton is köszönjük.

A weblapra folyamatosan igyekszünk feltölteni a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának korábbi anyagait, emellett az oldal ki fog egészülni jelenleg is aktuális információkkal.

süti beállítások módosítása